2013. február 10., vasárnap

Interjú Péntek Enikővel

Most bukkantam rá erre az interjúra és ajánlom figyelmetekbe, mert érdemes elolvasni. 2013 január 6-án jelent meg itt.

Pár hete volt szerencsém elbeszélgetni az egyik legnagyobb példaképemmel, Péntek Enikővel. Nem vagyok az a típusú ember, aki másokat bálványoz, de ez előtt a nő előtt én is leborulok. Amellett, hogy szerintem tökéletesen kidolgozott, szép, feszes és formás a teste, kiemelkedően sikeres a fitnesz és az egészséges életmód népszerűsítésének területén. Ezen felül két gyermeket nevel, ami vitathatatlanul egy önmagában is embert-próbáló feladat. Én akkor figyeltem fel Enikőre, amikor körülbelül egy éve egész véletlenül rátaláltam a Tornavideó nevű weboldalára, ahol többek között teljesen ingyen kínál edzésterveket, recepteket és rövidebb-hosszabb fitneszvideókat,  amiket bárki megnézhet és az ott látottakat beépítheti az otthoni edzésébe. Emellett persze élőben is tart edzéseket a 13. kerületben (erről az oldalán bővebben olvashattok), ahová rengeteg fogyni és csinosodni vágyó hölgy jár. És ami Péntek Enikőben nekem különösen tetszik, az az, hogy ő nem egy “műnő”. Enikő nem egy elérhetetlen, távoli, “túl szép, hogy igaz legyen” figura. Ő láthatóan nem attól néz ki jól, mert szét van műtve vagy mert havonta százezreket költ a szépségére, hanem mert – ahogy ez a beszélgetésből is kiderült – tudatosan felépítette az életét és nagyon kitartóan betartja a saját maga által diktált szabályokat. Odafigyel arra, hogy mikor, mit eszik, de nem tart semmiféle extrém, divatos diétát és persze hosszú évek óta rendszeresen edz. Azért ezen felül van még neki egy-két praktikája, de ezt majd elmeséli ő maga. :)

Péntek Enikő

A fő ok, amiért mindenképpen szerettem volna “kikérdezni” Enikőt az életmódjáról és az edzéseiről az az, hogy ő pontosan úgy él, ahogy én azt mindig mindenkinek tanácsolom és ahogyan én magam is igyekszem csinálni. Maximálisan tudok azonosulni vele, az elveivel és az életfilozófiájával. Én imádom Enikőt és azt, amit csinál, mert meggyőződésem, hogy rengeteg embert inspirál (engem mindenképp) és sokat lehet tanulni tőle. Olvassátok el a vele készült interjút, biztos vagyok benne, hogy nektek is bejön majd! ;)




Mikor kezdtél el rendszeresen tornázni és miért?
Kicsi korom óta sportolok. Lételemem a mozgás, de kimondottan tornázni főiskolás koromban kezdtem el. Különösebben nem izgatott a dolog, maradt volna hobbi, ha nem találkozom az új irányzatokkal, amelyek igazán megfogtak.

Péntek Enikő

Mikor határoztad el, hogy edzőként fogsz tevékenykedni? 
Félévig Belgiumban, majd 2 évig Angliában éltem. Itt már dübörögtek az új stílusok, az intervall és a funkcionális edzés…  Én elég pörgős és kicsit türelmetlen ember vagyok, sosem bírtam az olyan “idelépek-odalépek” típusú tornákat, amelynek nincs értelme és eredménye. Az intervall kikészített, új távlatokat nyitott, kihívást találtam benne és terepet, ahol tesztelhetem az erőmet, feszegethetem a határaimat. A Liverpool Egyetemen fitness edzői – aerobic oktatói képesítést szereztem és elkezdtem bontogatni a szárnyaimat, alakítgatni a saját vonalamat.

Péntek Enikő

Mi a célod az edzéssel? 
Egyéni célom az, ami a legtöbb nőnek. Egészség és esztétikum szempontjából a lehető legtöbbet kihozni magamból minimális időráfordítással. És épp ez a zónázás lényege. Tágabb értelemben vett, azaz edzői célom, hogy a zónázás által minél több embert juttassak örömhöz, elégedettséghez, sikerhez.
Miért szeretsz tornát tartani? Mit élvezel a legjobban?
Minden percét élvezem az edzésnek. Nekem ez olyan, mint a kávézás. Szertartásos. Imádom az előkészületeket, mikor összeállítom az aznapi gyakorlatsort, kiválasztom a zenét… az edzés pedig egy igazi szeánsz. Az ember egész nap agyal, kattog, tervez, az edzésnél pedig végre megállhatunk, a jelenben lehetünk. A mozdulataidra, a légzésedre, a tested jelzéseire figyelsz ilyenkor. Együtt lüktetsz a zenével, visz egy sodrás és ha tényleg maximális erőbedobással dolgozol, akkor a katarzis sem marad el. Ha egyedül edzem az egy egyedi, személyes élmény, amikor kikapcsolhatok.

Péntek Enikő

Ha tornát tartok, az megint más. Ott nem magamra figyelek. Ott a többiekért vagyok és az ő visszajelzéseikre állok rá. (Mehetek-e még tovább vagy itt kell gyakorlatot/izomcsoportot váltani; élvezik-e az adott gyakorlatot vagy szenvednek tőle; stb.) Viszont ezek a tornák és még inkább a fellépések, amikor nagy tömegeket tudok megmozgatni, nagyon meghatóak. Nekem ez a munkám visszacsatolása. A Zóna DVD-k eladási példányszáma csak egy szám, a velem együtt mozgó zónázók küzdő-feszülő-cinkos-örömittas tekintete az igazán értékes visszajelzés.
Hányszor edzel egy héten és milyen típusú mozgást végzel? 
Heti 5x edzem 30-60 percet. A Zóna MAX DVD-m adja vissza igazán hűen azt, amit én itthon edzés gyanánt művelek.  Tabata edzés, súlyzós zóna erősítés, kardió intervall.

Az étkezésedre mennyire figyelsz oda? Mennyire vagy tudatos?
Nem vagyok bigott, nincsenek tiltólistás ételeim, de tudatosan étkezem napi 4-5x. Sok fehérjét eszem, hiszen csak abból épül izom. Szénhidrátot reggel és délben még igen, délután már csak kis gyümölcs vagy tejcukor formájában, este már egyáltalán nem. Sok friss zöldség, magvak. Inni csak vizet, ízesítetlen teát és 1-2 tejeskávét. Azért ha a gyerekekkel cukrászdába megyünk, nem gyümölcssalátát eszem.
;)
 Péntek Enikő

A mozgáson és a táplálkozáson kívül még mit teszel azért, hogy egészséges és egyben csinos legyél? Van valamilyen titkod, praktikád? :)
Elegendő alvás, bőrradír, napfény (hiányában időnként szoli), masszázsolaj (ettől szép fénylő lesz a bőr). Táplálkozás terén a legnagyobb változást a rengeteg nyers zöldség hozta meg. Nagyon szép lesz tőle a bőr.
Szerinted mik azok a tipikus hibák, amit az emberek hajlamosak elkövetni a mozgással, egészséges életmóddal kapcsolatban? Miért van az, hogy sokaknak nehézséget okoz tartani a súlyukat vagy fogyni? Mit csinálnak rosszul?
A rapszodikusság  a legrosszabb. Ha hirtelen felbuzdulva egy olyan rendszert/diétát/edzéstervet kezdesz el követni, ami hosszú távon kivitelezhetetlen, így egyértelmű bukásra van ítélve. Csak olyanba érdemes belefogni, amivel képesek vagyunk azonosulni, amiről érezzük, hogy menni fog, még ha az elején kis lemondások, nehézségek árán is. A legtöbb, amit magadnak adhatsz, ha megszerzed a tudást (táplálkozás alapjai, tápanyagok jellemzői, tested működése, stb.), majd annak alapján a felelősséget felvállalva (és nem valami hangzatos, trendi táplálkozási rendszernek alárendelve) Te magad állítod össze az étrendedet.
Te milyen elvek szerint élsz? Van esetleg valamiféle mottód, életfilozófiád?

Péntek Enikő

Mottóm, ami a zónázáshoz fűződik, egyben az élethez való hozzáállásomat is tükrözi: “Intenzíven, helyesen, örömmel!” Ahogy az edzést, úgy az életet, az érzelmeket is intenzíven élem meg. Ezzel együtt tudatosság szövi át azt, amit csinálok. Nagyon ügyelek a gyakorlatok helyes kivitelezésére, az egyes edzés elemek sorrendjét, az izomcsoportok kombinációját is racionális elvek szerint határozom meg. Arról pedig biztosan nem kell, hogy meggyőzzelek, edzeni és minden mást csinálni csakis örömmel, hatalmas mosollyal az arcunkon érdemes!


Vitathatatlanul sikeres vagy abban, amit csinálsz. Fitt vagy, izmos, nincs súlyfelesleged és sokan követnek téged az interneten és a persze a tornákon is. Mi a sikered titka?
Háromszor is adok, mielőtt egyszer kérnék. Ingyenes kisvideók, edzésterv hónapról-hónapra, tippek, tanácsok, stb. A szakmai siker motivál, nem az anyagi. Figyelem az emberek igényeit és visszajelzéseit. Nagyon sokat dolgozom, ötletelek, azon vagyok mindig újat és egyre jobbat adjak.
Ezen kívül ezt hiszem azt sikerült megvalósítanom, amit a legnehezebb és ami a legnagyobb kitárulkozást igényli. Gátlást és frusztrációt levetkőzve őszintének lenni és önmagamat adni. Sallangok nélkül átadni a tudásomat, a személyiségem egy részét.

Péntek Enikő

Szeretem a mellérendelt viszonyt. Inkább egy tapasztalt edzőtárs szeretnék lenni, mint távolságot tartó, felsőbbrendű edző. Ez így megfoghatóbb, közvetlenebb, így könnyebb motiválni.
Ha jól tudom, vannak gyerekeid. Miben változtatta meg a gyermekvállalás az életedet? Nehezebb mellettük magadra is figyelni?

Péntek Enikő

A gyermekeim természetesen megkurtították a szabad rendelkezésű időmet. De sok dologból nem is érdemes kihagyni őket, mert nagyon öröm, ha ott vannak és együtt csináljuk. Ilyen a testedzés is. Soha nem gátoltak az edzésben és soha nem tettem az alvásidejükre a tornát. Miért rejtegetném előlük azt, amire nevelni szeretném őket?! Inkább megmutatom, milyen jó játék. Volt, amikor csak szájtátva figyeltek, volt, hogy a nyakamba ülve felvállalták a súlyzó szerepét, ma már együtt tornázunk, sőt van, hogy nélkülem is nekiállnak. Kisfiam úszik, kislányom pedig néptáncra jár. Szeretnék minél több dolgot megmutatni nekik, fontos, hogy a sport mindig jelen legyen az életükben. Ez emberileg is többé, jobbá teszi őket.
Van bármi más, amire nem kérdeztem rá, de fontosnak tartod elmondani?
Köszönöm a lehetőséget. Nagyon jó kérdéseket kaptam, jót beszélgettünk!

Péntek Enikő

Ezúton is szeretném megköszönni Enikőnek, hogy időt szakított rám / ránk és válaszolt a kérdéseimre. Öröm volt vele beszélgetni, és őszintén remélem, hogy pár év múlva én is valahol ott leszek, ahol most ő! Ha szeretnéd megnézni Enikő videóit és feliratkozni ingyenes hírlevelére, látogass el a Tornavideó oldalára! Jó olvasgatást! :) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése