2013. június 27., csütörtök

Popsiformálás Péntek Enikővel és más popsi és combformáló gyakorlatok

Igen, ez vár rám, mert igazán rámfér :) Nem lesz könnyű, de hajtá :D


Ez egy másik comb és popsiformál gyakorlatsor, ami szerintem hasznos.



Ez már csak hab lesz a tortán :) amikor már úgy érzem, hogy ezután már csak az összeesés következik, akkor ezt fogom csinálni :) Ez persze poén, ugyanis nem az a cél, hogy kinyírjam magam, hanem az, hogy építő jelleggel erősítsem iznaimat. Maj összeválogatom a gyakorlatokat és okosan, fokozatosan haladok velük.


2013. június 20., csütörtök

Meg van az első drukkolóm :)

Ma nagyon poénosra sikerült a futásom. Megint a rövid kört futottam, ami a tömbházak közötti kis fákkal beültetett, árnyékos rész körül van. A negyedik körnél hallom, hogy valaki az ablakból kommentál, de nem figyeltem rá. Már az elején megtanultam, hogy az út és a teljesítményem a fontos, nem figyelek oda a beszólásokra, a bámuló szemekre. Az ötödik körnél már érthetőbb volt a szöveg. Egy öreg bácsi románul mondta nekem, hogy: „Bravó neked, még 3 kör és mehetsz haza”. Majdnem kirobban felőlem a röhögés, de tartottam magam, nem akartam elrontani a dolgot. Egyébként az volt a vicces, hogy kb. 3 kör volt nekem még hátra, de az öreg ezt nem tudhatta. A hatodik körnél már figyeltem és mosolyogtam, mert tudtam, hogy megint fog valamit kommentálni. Hát az öreg tapsolt és megkérdezte mennyi van még, mire mondtam neki, hogy még 3 kör. Hallottam, hogy az öreg mondd, valami olyasmit mondott, hogy jól csinálom, ügyes vagyok stb. Minden további körnél így brávózott, aztán az utolsó körnél elköszöntem tőle :)

Azért ez jól esett, mert mégis jobb, mint amikor valami ocsmány szöveggel illetnek, de remélem nem lesz ott minden alkalommal, mert azért az idegesítő lenne. Bár nagy az esély rá, mert ebben a korban az ember már nem tud aludni és soknak az egyedüli szórakozás az, hogy bámul ki az ablakon. Máskor is láttam már, hogy öregek néztek az ablakból, de még így nem szólt hozzám senki.

Jól ment ma a futás, bár pontos adatokat nem tudok. Az a baj az ilyen kicsi hülye körökkel, hogy az elején egy darabog figyelem, számolom, aztán elkalandozik a figyelmem és már nem tudom mennyit futottam le. Ma is így jártam. Egy adott pillanatban nem tudtam már, hogy hat volt, vagy hét, így mentem tovább, már figyelmesebben számolva.

Végül azt hiszem így történt ma:
Distance 4.22 km
  • Duration 30m:49s
  • Avg. Speed 7:18 min/km
  • Calories 350 kcal
  • Avg. Heart Rate 163
  • Max. Heart Rate 182
Ez így 9 kör, mert a 10 körrel már valami 6:40-es tempó jönne ki, ami szerintem nem reális, ilyen távon én még nem vagyok ennyire gyors. De majd leszek!!! :) Máskor valami jobb megoldást kell találnom, mert már többször jártam így, hogy nem figyelek oda és nem tudom mennyit futottam.

Ebbe a 30 percbe kétszer sétáltam bele, összesen 50 mp volt a kettő. Meglepően jó, szerintem. Most így azért visszagondolva nem tudom mi a fene volt velem, hogy nem tudtam megcsinálni az edzéstervet. De ha jól belegondolok, már majdnem a végén járok, mert ha sikerül a 40 percet lefutni egyben, akkor az már simán 5 km.

Most lesz egy kis kiesés, mert a hétvégén nem tudok futni. Az ugrókötelezésen még gondolkozom, mert eléggé megerőltető, és ha megint jelentkezik az a fájdalom, azt ki kell pihenni és az tuti a futás rovására megy. 

És végül íme a legfinomabb reggeli: 

 

2013. június 19., szerda

Az első mérföldkő a futásban

Ez az egész iromány úgy néz ki mint egy hiszti, de valójában az én harcomat meséli el az első pár kilométerrel. Hosszú lesz, előre szólok.

Úgy érzem ez az első mérföldkő „futó pályafutásomban” és ezt le is írom. Jó lesz majd egyszer visszaolvasni, hogy honnan indultam, min mentem keresztül amíg elértem ide.

Már írtam korábban, hogy az 5 km-es edzéstervnek mennyire örültem, amikor Bambi ajánlotta. Tudtam, hogy az nem csak papírra van vetve, hanem okos emberek dolgozták ki, ráadásul rengetegen szóltak hozzá az edzesonline.hu-n, sokan dicsérték, soknak bevált. Ez bizalmat adott hozzá. Nagy hévvel neki is láttam, hős voltam az első hetekben, minden szuperül ment, remek idő, remek távok stb. Megy ez, gondoltam magamban és a rakás önbizalom, ami bennem van, vitt előre. Aztán egyszer csak elkezdett döcögni a dolog. Elakadtam, nem tudtam tovább menni. Ismételtem, sikerült, aztán a következőnél ismét elakadtam.

Akkor kezdtem improvizálni, mert láttam, hogy valami nem jó, gondoltam változtatok. Hagytam az edzéstervet és futottam amíg bírtam. Gondolhatjátok, hogy nem ment sokáig. A tanácsadóm egyre mondta, hogy ne foglalkozzak senkivel, ne a PB legyen a fontos, hanem az, hogy a pulzusomat kontroll alatt tartsam, ezért lassan kell futni. Nekem a 7:30-as tempó is lassú, nagyon lassú, de a pulzusmérő szerint ez nem elég lassú, mert azért jócskán kimentem a zónából és nem is bírtam az iramot.

Most bevallom, bármennyire is ciki, hogy vergődtem. Az is megfordult a fejemben, hogy feladom, mert a jelek szerint nem nekem való a futás. Mindenki fut, csak nekem nem megy. Persze ez egy pár percig volt bennem, mert nem nagyon tudtam volna tükörbe nézni. Kiadtam 42 fontot a cipőmért és feladom 3 – 4 hónap után. Szép teljesítmény. Nemrég volt a Facebookon egy kép egy nagyon jó szöveggel: „ You know you're a runner when … Your running shoes ARE the most expensive pair of shoes you possess.” Aki nem tud angolul, annak lefordítom: „Onnan tudod, hogy futó vagy … ha a legdrágább cipőd a futócipő”. Nos ezek szerint én is futó vagyok, mert egy becsületes futócipő nem olcsó. Az enyém sem volt az és tényleg a legdrágább cipőm, mert bár cipőből a minőség az első, bőrcipőket szoktam vásárolni, ebből nem engedek, de így is meg lehet úszni olcsóbban, mint a futócipő ára.

Most akkor ezek után vágjam a drága cipőmet a sarokba és hordozzam magammal a tudatot, hogy feladtam? Na nem! Ez nem az én stílusom :) Ti tudjátok, hogy ez nem én vagyok :)

Bevallom, hogy a DK eléggé hatással volt, van és lesz rám, mert én még csak tanulok, és azért vagyok ott, hogy tanuljak. Mára már mondhatom, hogy meg tudom különböztetni a jó példát a rossztól és tudom kinek a véleménye fontos számomra. Ennek ellenére az, amit ott olvastam, akaratlanul is negatívan befolyásolta a teljesítményemet. Szerintem tudat alatt hatott rám bármennyire nem akartam elismerni. Ezért nem a csapat a hibás, hanem én, mert nem voltam képes szétválasztani a dolgokat és ignorálni azt, amit kellett volna.

De van jó hatása is a csapatnak :) Én úgy vagyok ezzel, hogy amikor nagy verseny van és a csapatból többen is részt vesznek az eseményen, valahogy úgy érzem, hogy nekem is tennem kell azon a napon valamit a drukkoláson kívül. Ilyenkor elmegyek én is futni és eddig jól ment, mert erőt adott a tudat, hogy verseny van, még akkor is, ha én nem versenyzem. Úgy nézem ez másokban is működik. Ez nem egy trend még, de szerintem az lesz. Több csapattárs is írta, hogy az UB tiszteletére lefutott ennyit, vagy annyit. Ez egy jó dolog.

Szóval az UB elég nagy port vert fel és kezdőknek elég kemény lecke volt, még így is, hogy csak a beszámolókat olvastuk. Én csak a magam nevében beszélhetek, de azt hiszem nem tévedek, amikor a többes számot használom, mert több beszámolóban olvastam, hogy: "Tavaly, amikor még csak a beszámolókat olvastam … " és idén már nevezett, részt vett, versenyzett. Szerintem így kezdődik, először elolvassuk mások tapasztalatait, aztán kedvet kapunk hozzá.  Én nem lehettem ott, valószínű jövőre sem leszek ott, bár ki tudja? Ennek ellenére az UB napján elmentem futni és saját magamhoz képest jól teljesítettem. Arra gondoltam, hogy a csapattársaim 24 - 25 órán keresztül versenyeznek, ki egyéniben, ki váltóban, ha esik, ha havazik, 214 kilométert meg kell tenni. Volt olyan, aki egyedül futotta le ezt a távot és volt olyan, aki egyedül tekerte le bringán. Ízelítőt  kaptam abból, hogy mit jelent egy ilyen versenyen való részvétel egy csapat számára úgy teljesítmény mint szervezés szempontjából. Az ilyen példa nagyon tud hatni rám szellemileg. Nem arra sarkall, hogy ilyen célokat tüzzek ki magamnak, hanem arra, hogy kitartóbb legyek.

Aztán jött a Balatonman, ami egy triatlon verseny: 3,8 km úszás, 180 km bringa és 42.2 km futás. Részemre ez emberfeletti, még a negyede is sok. Egy vagy két éve küzdöttem le a víziszonyomat, bringán kb. 20 éve ültem utoljára, futni most tanulok, szóval … :))) Jobb nem is beszélni róla. Ezért nagyon felnézek azokra, akik indultak a versenyen. Több csapattársam is versenyzett, így nagy volt a drukk egész nap a Facebook falon. Ezen a nagy napon is kimentem futni. A terv 3 kör volt, ami 3x1.8 km. Ennyit még soha nem futottam. A leghosszabb táv 4.7 km volt.

Már reggel kezdődött bennem a huzavona. Menjek, ne menjek. Próbáltam érvelni, meggyőzni magam, hogy miért nem megyek, de tudtam, hogy a nap végére pocsékul fogom érezni magam, ha nem megyek ki futni. Elindultam és meglepetésemre, az első 3 perc után, ami nálam mindig kritikus (szerintem nekem az egy holtpont, megfigyeltem) nagyon jól ment a futás. Azért közben is ment a huzavona, hogy hány kör legyen, kettő vagy három? Végül megembereltem magam, arra gondoltam, hogy a csapattársaimnak milyen nehéz lehet és mindegyik meg fogja csinálni, ebben nem kételkedem, és akkor én gatyázok 1.8 km-en. Összekaptam magam és lefutottam a 3 kört. Nem mondom, hogy nem sétáltam bele, de lefutottam az 5.5 km-t és számomra elég szép idő alatt, 39:31, ami 7:06-os tempó. Ez az én képességeimhez nagyon jó.

Ezzel bebizonyítottam magamnak, hogy a fejemmel van a baj, nem pedig a fizikai képességeimmel. Viszont azt is tudtam, hogy az edzéstervvel nem fogok tudni haladni és tiszta pokol lesz. Így a tanácsadóm azt javasolta, hogy ezután fussak 40 percet, ne a távot nézzem, hanem kizárólag a pulzusomat és próbáljak zónán belül maradni. Nem baj, ha bele kell sétálni, de a pulzus legyen a fő.

Tegnap elindultam és figyeltem az órát. Három percnél megint kezdődött a „cirkusz”, de elhatároztam, hogy nem adom fel, nem állok meg, mert bírom én tovább is. 8 perc körül már tudtam, hogy meg kell állnom, eddig mindig úgy történt, de lassítottam és mentem tovább. A pulzusom nagyon jó volt, úgy 165 körül, ami ugyan kiment a zónából, de akkor is jó volt. És így lefutottam 25 percet megállás nélkül. Ilyen még nem volt, fülig ért a szám és tudtam, hogy számomra ez a járható út. Könnyen ment, el sem fáradtam mint máskor.Most már tudom, hogy nincs akadály. Fokozatos terheléssel, óvatosan mehetek tovább.

Az utam idáig gyakorlatoilag harc volt a kilométerekkel, magammal és az álmommal, hogy megtanulok futni. Nem ment olyan könnyen, mint ahogy én azt elképzeltem. Úgy gondoltam, hogy ha megvan az edzésterv, akkor sima ügy, de sajnos nem így történt. Más simán megcsinálta az edzéstervet, sokan mondták, hogy könnyű volt, nekem nem ment. Sokan nem szeretik a pulzuskontrollt, mert bevallásuk szerint korlátokat szab a futásnak. Én úgy nézem, hogy pont fordítva vagyok ezzel. Nekem a pulzuskontroll segít és az edzésterv nem volt alkalmas.

Ezután eszerint fogok futni:

1. edzés 20 perc: ennek az átmozgatás az elsődleges célja, az előző heti hosszabb futás után
2-3. edzés 25-30 perc: ezek az alap edzések
4. edzés 40 perc: ez pedig a hétvégi hosszú, ami megadja a terhelést a szuperkompenzációhoz

Holnap reggel a 30 perces következik. Már alig várom. Nagyon kíváncsi vagyok hogyan fogom bírni.