Ez az egész iromány úgy
néz ki mint egy hiszti, de valójában az én harcomat meséli el az
első pár kilométerrel. Hosszú lesz, előre szólok.
Úgy érzem ez az első
mérföldkő „futó pályafutásomban” és ezt le is írom. Jó
lesz majd egyszer visszaolvasni, hogy honnan indultam, min mentem
keresztül amíg elértem ide.
Már írtam korábban,
hogy az 5 km-es edzéstervnek mennyire örültem, amikor Bambi
ajánlotta. Tudtam, hogy az nem csak papírra van vetve, hanem okos
emberek dolgozták ki, ráadásul rengetegen szóltak hozzá az
edzesonline.hu-n, sokan dicsérték, soknak bevált. Ez bizalmat
adott hozzá. Nagy hévvel neki is láttam, hős voltam az első
hetekben, minden szuperül ment, remek idő, remek távok stb. Megy
ez, gondoltam magamban és a rakás önbizalom, ami bennem van, vitt
előre. Aztán egyszer csak elkezdett döcögni a dolog. Elakadtam,
nem tudtam tovább menni. Ismételtem, sikerült, aztán a
következőnél ismét elakadtam.
Akkor kezdtem
improvizálni, mert láttam, hogy valami nem jó, gondoltam
változtatok. Hagytam az edzéstervet és futottam amíg bírtam.
Gondolhatjátok, hogy nem ment sokáig. A tanácsadóm egyre mondta,
hogy ne foglalkozzak senkivel, ne a PB legyen a fontos, hanem az,
hogy a pulzusomat kontroll alatt tartsam, ezért lassan kell futni.
Nekem a 7:30-as tempó is lassú, nagyon lassú, de a pulzusmérő
szerint ez nem elég lassú, mert azért jócskán kimentem a zónából
és nem is bírtam az iramot.
Most bevallom, bármennyire
is ciki, hogy vergődtem. Az is megfordult a fejemben, hogy feladom,
mert a jelek szerint nem nekem való a futás. Mindenki fut, csak
nekem nem megy. Persze ez egy pár percig volt bennem, mert nem
nagyon tudtam volna tükörbe nézni. Kiadtam 42 fontot a cipőmért
és feladom 3 – 4 hónap után. Szép teljesítmény. Nemrég volt
a Facebookon egy kép egy nagyon jó szöveggel: „ You know you're
a runner when … Your running shoes ARE the most expensive pair of
shoes you possess.” Aki nem tud angolul, annak lefordítom: „Onnan
tudod, hogy futó vagy … ha a legdrágább cipőd a futócipő”.
Nos ezek szerint én is futó vagyok, mert egy becsületes futócipő
nem olcsó. Az enyém sem volt az és tényleg a legdrágább cipőm,
mert bár cipőből a minőség az első, bőrcipőket szoktam
vásárolni, ebből nem engedek, de így is meg lehet úszni
olcsóbban, mint a futócipő ára.
Most akkor ezek után
vágjam a drága cipőmet a sarokba és hordozzam magammal a tudatot,
hogy feladtam? Na nem! Ez nem az én stílusom :) Ti tudjátok, hogy
ez nem én vagyok :)
Bevallom, hogy a DK eléggé
hatással volt, van és lesz rám, mert én még csak tanulok, és
azért vagyok ott, hogy tanuljak. Mára már mondhatom, hogy meg
tudom különböztetni a jó példát a rossztól és tudom kinek a
véleménye fontos számomra. Ennek ellenére az, amit ott olvastam, akaratlanul is
negatívan befolyásolta a teljesítményemet. Szerintem tudat alatt
hatott rám bármennyire nem akartam elismerni. Ezért nem a csapat a
hibás, hanem én, mert nem voltam képes szétválasztani a dolgokat
és ignorálni azt, amit kellett volna.
De van jó hatása is a
csapatnak :) Én úgy vagyok ezzel, hogy amikor nagy verseny van és
a csapatból többen is részt vesznek az eseményen, valahogy úgy
érzem, hogy nekem is tennem kell azon a napon valamit a drukkoláson
kívül. Ilyenkor elmegyek én is futni és eddig jól ment, mert
erőt adott a tudat, hogy verseny van, még akkor is, ha én nem
versenyzem. Úgy nézem ez másokban is működik. Ez nem egy trend
még, de szerintem az lesz. Több csapattárs is írta, hogy az UB
tiszteletére lefutott ennyit, vagy annyit. Ez egy jó dolog.
Szóval az UB elég nagy
port vert fel és kezdőknek elég kemény lecke volt, még így is,
hogy csak a beszámolókat olvastuk. Én csak a magam nevében
beszélhetek, de azt hiszem nem tévedek, amikor a többes számot
használom, mert több beszámolóban olvastam, hogy: "Tavaly,
amikor még csak a beszámolókat olvastam … " és idén már
nevezett, részt vett, versenyzett. Szerintem így kezdődik, először elolvassuk mások tapasztalatait, aztán kedvet kapunk hozzá. Én nem lehettem ott, valószínű
jövőre sem leszek ott, bár ki tudja? Ennek ellenére az UB napján
elmentem futni és saját magamhoz képest jól teljesítettem. Arra gondoltam, hogy a csapattársaim 24 - 25 órán keresztül versenyeznek, ki egyéniben, ki váltóban, ha esik, ha havazik, 214 kilométert meg kell tenni. Volt olyan, aki egyedül futotta le ezt a távot és volt olyan, aki egyedül tekerte le bringán. Ízelítőt kaptam abból, hogy mit jelent egy ilyen versenyen való részvétel egy csapat számára úgy teljesítmény mint szervezés szempontjából. Az ilyen példa nagyon tud hatni rám szellemileg. Nem arra sarkall, hogy ilyen célokat tüzzek ki magamnak, hanem arra, hogy kitartóbb legyek.
Aztán jött a Balatonman, ami
egy triatlon verseny: 3,8 km úszás, 180 km bringa és 42.2 km
futás. Részemre ez emberfeletti, még a negyede is sok. Egy vagy
két éve küzdöttem le a víziszonyomat, bringán kb. 20 éve ültem
utoljára, futni most tanulok, szóval … :))) Jobb nem is beszélni
róla. Ezért nagyon felnézek azokra, akik indultak a versenyen.
Több csapattársam is versenyzett, így nagy volt a drukk egész nap
a Facebook falon. Ezen a nagy napon is kimentem futni. A terv 3 kör
volt, ami 3x1.8 km. Ennyit még soha nem futottam. A leghosszabb táv
4.7 km volt.
Már reggel kezdődött
bennem a huzavona. Menjek, ne menjek. Próbáltam érvelni, meggyőzni
magam, hogy miért nem megyek, de tudtam, hogy a nap végére
pocsékul fogom érezni magam, ha nem megyek ki futni. Elindultam és
meglepetésemre, az első 3 perc után, ami nálam mindig kritikus
(szerintem nekem az egy holtpont, megfigyeltem) nagyon jól ment a
futás. Azért közben is ment a huzavona, hogy hány kör legyen,
kettő vagy három? Végül megembereltem magam, arra gondoltam, hogy
a csapattársaimnak milyen nehéz lehet és mindegyik meg fogja
csinálni, ebben nem kételkedem, és akkor én gatyázok 1.8 km-en.
Összekaptam magam és lefutottam a 3 kört. Nem mondom, hogy nem
sétáltam bele, de lefutottam az 5.5 km-t és számomra elég szép
idő alatt, 39:31, ami 7:06-os tempó. Ez az én képességeimhez
nagyon jó.
Ezzel bebizonyítottam
magamnak, hogy a fejemmel van a baj, nem pedig a fizikai
képességeimmel. Viszont azt is tudtam, hogy az edzéstervvel nem
fogok tudni haladni és tiszta pokol lesz. Így a tanácsadóm azt
javasolta, hogy ezután fussak 40 percet, ne a távot nézzem, hanem
kizárólag a pulzusomat és próbáljak zónán belül maradni. Nem
baj, ha bele kell sétálni, de a pulzus legyen a fő.
Tegnap elindultam és
figyeltem az órát. Három percnél megint kezdődött a „cirkusz”,
de elhatároztam, hogy nem adom fel, nem állok meg, mert bírom én
tovább is. 8 perc körül már tudtam, hogy meg kell állnom, eddig
mindig úgy történt, de lassítottam és mentem tovább. A pulzusom
nagyon jó volt, úgy 165 körül, ami ugyan kiment a zónából, de
akkor is jó volt. És így lefutottam 25 percet megállás nélkül.
Ilyen még nem volt, fülig ért a szám és tudtam, hogy számomra
ez a járható út. Könnyen ment, el sem fáradtam mint máskor.Most már tudom, hogy nincs akadály. Fokozatos terheléssel, óvatosan mehetek tovább.
Az utam idáig gyakorlatoilag harc volt a kilométerekkel, magammal és
az álmommal, hogy megtanulok futni. Nem ment olyan könnyen, mint
ahogy én azt elképzeltem. Úgy gondoltam, hogy ha megvan az
edzésterv, akkor sima ügy, de sajnos nem így történt. Más simán
megcsinálta az edzéstervet, sokan mondták, hogy könnyű volt,
nekem nem ment. Sokan nem szeretik a pulzuskontrollt, mert bevallásuk
szerint korlátokat szab a futásnak. Én úgy nézem, hogy pont
fordítva vagyok ezzel. Nekem a pulzuskontroll segít és az
edzésterv nem volt alkalmas.
Ezután eszerint fogok
futni:
1. edzés 20 perc: ennek az átmozgatás
az elsődleges célja, az előző heti hosszabb futás után
2-3. edzés 25-30 perc: ezek az alap
edzések
4. edzés 40 perc: ez
pedig a hétvégi hosszú, ami megadja a terhelést a
szuperkompenzációhoz
Holnap reggel a 30 perces
következik. Már alig várom. Nagyon kíváncsi vagyok hogyan fogom
bírni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése