Már kezdtem örülni, hogy ilyen hamar sikerült visszarázódni a futásba, hogy le tudtam futni több mint 6 km-t normális pulzussal, elfogadható időn belül. Még az is megfordult a fejemben, hogy emelek kicsit a távon. Erre a tegnapi futás katasztrófálisra sikerült.
Úgy éreztem, mintha több kilós terhet cipelnék, mintha a lábaim ólomból lettek volna. Másfél kilométer után belesétáltam. Haza akartam jönni, de aztán gondoltam adok még magamnak egy esélyt, de 2 kilométer után feladtam. Nagyon bosszantott a dolog (bosszant még most is), és elhatároztam, hogy ma reggel kimegyek és futok, de nagyon beleköptek a levesembe. Nem szeretem a késést, a pontatlanságot. Most meg már nincs kedvem kimenni. Nem érzem úgy, hogy tudnék futni. Elhalasztom holnap délutánra.
Most egyébként nagyon negatívan látok mindent, ezért nem fogok agyalni semmin. Megvárom amíg helyrepattanok, utána jobb lesz. Ez van.
Vannak az ember életében hullámvölgyek, olyankor érdemes olyannal elfoglalni magunkat, amitől jobb kedvünk lesz és így kilábalunk belőle, s majd tudunk újra a célra koncentrálni. Menni fog a futás.
VálaszTörlésVasárnap nekem sem esett jól a futás, és mostanában nem is vagyok a legjobb formámban, úgyhogy ne csüggedj! Majd jönnek újra jobb napok, ha nem megy, ne erőltesd!
VálaszTörlés