2013. augusztus 6., kedd

Júliusi összefoglaló és augusztusi tervek

Július az első hónap, amikor is megnéztem, hogy mennyit futottam havi viszonylatban. Eddig nem nagyon érdekelt, mert nem futottam egyben a távokat, mindig volt belesétálás és úgy nem volt igazán érdekes a kilométerek száma. 



Most viszont úgy érzem elérkezett az idő, hogy ezt is összegezzem és mint ahogy a mellékelt kép mutatja, júliusra 31,7 km-t sikerült lefutni. ez nem nagy szám, de ha azt veszem, hogy volt kb. 2 hét kiesés utazás és derékfájás miatt, akkor már bizony figyelemreméltó. 

De ennél sokkal fontosabb az, amit a futással együtt elértem, megtanultam. 

1. Megtanultam  legyőzni a kényszerképzeteimet, azt, amit bebeszéltem magamnak alaptalanul.  Mindig azt mondtam, hogy reggel én biztos nem tudnék futni, mert az epém miatt a reggeli futás rosszullétet, hányingert okozna. Bebizonyítottam saját magamnak, hogy ezt csak bebeszéltem: elmentem futni és kutya bajom sincs a reggeli futástól. Egyszer sem éreztem hányingert, rosszullétet, éhséget vagy bármi kellemetlen érzést.

2. Megtanultam elfogadni az időjárást és alkalmazkodni hozzá. Nem mondom, hogy 40 fokban is futok, mert azért inkább a reggeli futást választom, ha tehetem, de fejben azért elfogadtam és ha néha úgy esik, hogy melegebb van, akkor nem nyavalygok, hanem alkalmazkodok. Volt rá eset többször is, hogy 94%-os páratartalomban futottam, ami nagyon nehezíti a futást, de mégis kimentem és megcsináltam. Egyszer futottam 28 fokban is, de azzal nem dicsekszem, mert csak 2,8 km volt.

3. Sokat javult az akaraterőm ami a kitartást illeti. Már nem adom fel olyan könnyen, mint az elején. Harcolok a futás közben és próbálok megbarátkozni a kellemetlenségekkel.


4. Megtanultam simléderes sapkát viselni, én, aki azt mondtam, hogy nem bírom a fejemen. Mindig azt mondtam, hogy nem jó a sapka, inkább anélkül, mert szellőzik a fejbőröm, ha lengeti a szél a hajamat. Aztán egyszer esőben feltettem és nem haltam bele, sőt, tetszett. Most már rendszeresen viselem, még akkor is, ha nem kéne :D . Hajnali 6-kor nem süt még a nap, de felteszem és érdekes, hogy nem izzad tőle a fejbőröm, míg sapka nélkül nagyon is izzad. 

Hát igen, fejben dől el minden, de örülök, hogy ezeket legyűrtem.Van mit még legyőzni, de úgy érzem, hogy haladok. Fejben nagyon készülök az úszásra. Nincsenek nagy céljaim, annyit szeretnék elérni, hogy tényleg ne féljek a víztől, legyen bátorságon nyílt vízben is úszni, akkor is, ha nem éri a lábam a földet. Ez nagy haladás lenne és ezen szeretnék dolgozni.

A másik vágyam a bringázás, de ez nehéz ügy. kb. 20 éve ültem utoljára bringán :) Na jó, azóta ültem még bringán, de az szobabringa volt :P Szóval az a nehéz, hogy itt egy méter bringaút sincs és az autósok nem vigyáznak a biciklisekre. Keskenyek az utak, nincs lehetőség helyet adni a biciklisnek, szóval ez még nagyon távlati, de barátkozok vele.

Hatott rám a csoport a Facebookon, sok az úszó és a bringás ott és kezdek megbarátkozni a gondolattal. Ezeket viszont nem fogom annyira rendszeresen csinálni, de azért jó lenne időnként csinálni.

Augusztusra új edzéstervet kaptam. Kikönyörögtem, hogy emeljünk az edzésidőkön és így most 10 perccel többet futhatok minden edzés alkalmával. Jól indult a hónap, ezzel az emelt tervvel már két futással megvan a 14,92 km. Igyekszem rendszeresen futni és úgy osztani az időm, hogy minden jó legyen. Hónap végére most így saccolok egy 60 km-t, aztán meglátjuk mennyi jön össze :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése